2007. október 27., szombat

Mona Lisa

A hideg idő ellenére persze nem maradt el a grillezés, hiszen kemények vagyunk. Enni azért bent ettünk. Csirke és marha hús falatok nyárson, fokhagymás, fűszeres, fóliában sült krumpliszeletek ls persze a tejfölös uborkasaláta. Hmmm.
Na, ebből maradt mára egy kis krumpli és saláta. Gondoltam, hogy ehhez kiválóan passzol a rántott hús. Elszaladtam a boltba egy fél kiló húsért, tojásért és morzsáért. Fél óra alatt készen is volt az ebéd. Nem is tudom, hogy eddig miért nem csináltam rántott húst.
Szerencsére a 12 °C ma már 21 és derült az ég, úgyhogy frankó az idő, lehet irigykedni. Persze abringát bent hagytam az irodában. :(
Tegnap volt egy érdekes előadás a kanadai NRC-ből (ottani kutató intézet). 3D-s szkennerről ment a vetítés, javarészt arról, hogy hogyan szkennelték be a Mona Lisa festményt, de szó esett az űrsikló felületén keletkezett sérülések lézeres vizsgálatáról is, amit szintén az ő berendezésükkel végeznek. Igen látványos videó bemutatót állítottak össze épületek szkenneléséről és külön kitért a Cleopatra nevezetű projektre is, amiben a 3D-s szkennert antropometriai kutatásokhoz használták több ezer ember testalkatának digitális felvételéhez.
Érdekesség, hogy itt a nyári időszámítás idéntől 1 héttel korábban kezdődött és 1 héttel korábban is fog véget érni. Így én csak jövő hétvégén fogok tudni egy órával többet aludni!

Nincsenek megjegyzések: