Szerdán már nagyon vártam, hogy végre megkapjam az új kártyámat, vagyis kártyáimat, hiszen mindkettőt már jó egy, illetve két hete elkezdtem intézni. 11 óra körül kérdésemre Barbara kinyomtatott egy listát, hogy kiknél járt a papírom - persze csak elektronikusan - aláírásra. Képzelem hány nap lehet egy ilyen móka, ha még mindig papíron intéznék a dolgokat. Nem tudja biztosan, de szerinte megpróbálhatom a kártyások irodáját. Igaza volt. Remélem ezzel már kihúzom a végéig. Boldogan mentem vissza a vadi új kártyámmal. Ebédelni ma is a Cici's helyet választottuk és megint jól bepizzáztunk. Ebéd után még mindig volt egy kis "kártyahiányom", igen-igen a bankkártyám. Fel is hívtam őket, hogy namivanmár, hol a kártyám és a csekkönyvem? Először azt mondta a hölgy, hogy a kártyámról nincsen infója, de a csekkönyvről tudja biztosan, hogy nem rendeltem. Pedig, de. Kérdeztem, hogy akkor most ezt lehetne pótoni? Persze! Megrendelte. Kb. 10 perc múlva megint visszahívtam lakcím ügyben és utána mondta, hogy a kártya megvan és már el is gyorspostázták. Ma meg is kaptam egy nagy FedEx-es borítékban, belül volt egy kis boríték, persze nyitva, de nem azért mert valaki felbontotta, hanem mert nem is volt lezárva. :) A PIN-emet persze majd csak kb. 1 hét múlva kapom meg.
Elég színesre sikeredett szakmai szempontból ez a két nap. Mértem teljes fényáramot a nagy gömbbel! Érdekes volt, persze hibáztam is, mert egy detektoron rossz irányba állítottam az erősítést, ezért buktam két órát a tegnap éjszakából, de éjfélre hazaértem és a mérési sorozatot sikeresen befejeztük. Volt szerencsém már egy kicsit excel-ezni is a mérési adatok gyorsabb értékelése céljából. Nem egészen egy óra alatt dobtam össze, így a későbbiekben sok-sok órát megspórolva Yuqinnak, vagy az éppen legszerencsésebb kiértékelőnek.
Egy nagy műszer tartó állványt raktunk még rendbe, hogy majd tudjam mérni a lézereket, amíg Yuqin kínában strandol. Tegnap hazafelé említette, hogy kínában igen katasztrofális a környezet állapota. Kérdeztem, hogy a Hold hogyan nézki Kínából, mert Magyarországról pont ilyen, mint itt. Meglepetésemre azt mondta, hogy alig szokott látszódni az igen nagy számú ipari üzem és a nagyvárosok által kibocsátott gázok miatt. Szóval a strandolást csak viccnek szántam, mert állítása szerint még halat sem nagyon találni ott az édesvizekben, vagy ha mégis akkor vétek lenne megenni. Igen sok műszert kapcsoltunk össze, ami általában kedvemre is van, de ez a sok adat- és tápkábel már nekem is sok volt.
2007. június 28., csütörtök
2007. június 26., kedd
háromnapos
A vasárnap egész pihenősre sikeredett, de azért kimozdultam különböző dolgokat beszerezni. Még mindig nem volt kész az asztalom, tehát csavarokat kellett szereznem. Ja, igen, hogy miért nincsen még kész? Hát kérem, a szombaton beszerzett csavarkészletben 4 db csavar volt, ami megfelelt az asztalhoz, amihez amúgy 8 db csavar kellett. Gondoltam ideiglenesen 4 csavarral is össze lehet rakni, igen ám, de az egyik lábnál valahogyan nagyobb anyákat használtak és nem 1/4-es, hanem 5/16-os volt a csavar mérete. Nem tudom miért erőltetik ezt a colos dolgot, semmi értelme. Sokkal egyszerűbb egy csavarra azt mondani, hogy 6-os, mint hogy 1/4-es, nem? De. A lényeg, hogy a hiányzó csavarokat hétfőn szereztem be a NIST raktárjából, ahova Yuqinnal együtt mentünk át. Most megint csak vele együtt tudok mozogni, mert a kártyám körüli aláírásokat még mindig nem intézték el. A raktár nagyon tetszett, olyan, mint egy jól felszerelt műszaki áruház, persze itt is volt hiánycikk, mint pl. az asztalomhoz tartozó csavarok és alátétek. A hiányzó két csavart azért sikerült megtalálnom, alátéteket pedig a laborból szereztem.
Számítógép fronton a következő a helyzet. Pénteken írtam az egyetlen helyre, ahol fényképes beszámolót talátam a kérdéses számítógépről. Ez a hely, egy német számítógépes tesztoldal, reméltem, hogy válaszolnak és be is jött. Hétfő reggel ott is volt a levél a ládámban, amiben javasolták, hogy esetleg vegyem fel a kapcsolatot a technikai támogatással. Na erre gyorsan vázoltam a helyzetet és megkértem, hogy esetleg mérjék már meg, hogy mi a feszültség igénye a bővítőkártyáknak és jó volna egy két részletesebb fotó is, meg persze, hogy melyik a föld és a pozitív a csatlakozón. Teljesen korrekt választ kaptam ma reggelre fotókkal illusztrálva és mérési adatokkal. Nem csalódtam bennük, hiába, ezek európaiak, sőt, ráadásul németek. :) Ma meg is néztük milyen lehetőségek vannak a gép belsejében szabad csatlakozók terén. Utána be is szereztem pár Y-kábelt, meg csatlakozót az egyik közeli számítógépes üzletből, majd össze is raktam az egyik kártya tápellátását. Már majdnem ki is próbáltuk, amikor Yuqin megriadt attól, hogy kihagynánk egy ventillátort, így későbbre halasztottuk a tesztet, talán majd, ha visszajön Kínából. Mondta, hogy megint kéne beszélni a Dell vevőszolgálattal, mondtam, hogy csak tessék, én ugyan nem beszélek velük, mert ott bizony csak süket fülekre találunk. Mondhatsz, amit akarsz, a vége úgyis az lesz, hogy vegyél egy másik gépet, tőlük. Azt hiszem nem hívta fel őket. :)
Ma mondta, hogy hozzam át a laborból az éppen géphiba (persze Dell) nem használt monitort, így most van egy szép 24 colos monitorom, de az alaplapi videokártya nem bírja a teljes felbontást. :(
Ma (hamis)parasztvacsora volt a menü. Azért hamis, mert a szalonnát az iroda hűtőjében hagytam. Ennek ellenére egész jól sikerült és mind a hárman (Marasival és Gabennel) jól bevacsoráztunk.

2007. június 23., szombat
rio
Ahogyan azt tegnap elhatároztam, délelőtt megkerestem az erdőn át az utat a legközelebbi szórakoztató/bevásárlóközpontba, a Rióba. A térképek szerint járható gyalog is az út, így nekivágtam és gyorsabban oda is értem, mint az irodába. Kb. 15-20 perc kényelmesen és teljesen jól megközelíthető. Az első üzlet, amit meglátogattam az a Kohls volt, először be sem akartam menni, mert nem tudtam mit takar, de mint kiderült, amolyan Skála féle. Találtam jó pólókat akciósan, de akkor még nem vettem semmit, mert csak körbenézni jöttem. Utána megtámadtam a beköltözéskor már megismert Target-et. Vettem pár édességet, megtaláltam csavarkészletet is, amiben gyanúsan olyan csavarok voltak, mint amilyenek az asztalomhoz kellettek. A Target valahol az IKEA és a Tesco közé tehető a kínálatát tekintve. Itt is van Cherokee márka, vettem is egy pólót, kipróbálom milyen.
Miután a két nagyágyút megnéztem betértem még egy könyvesboltba is, megnéztem a tavat és körülötte az éttermeket, meg a parkot. Szépen kialakították. A képeken láthatjátok is, ha még megtámogatjátok egy kis képzelőerővel. A nagy sétálgatásban meg is éheztem és beültem a sarki, pékárukra építő önkiszolgáló étterembe, rendeltem egy levest és egy szendivcset. A leves valami krumplileves szerű dolog volt szalonnapörcökkel. :) Kint ültem le egy asztalhoz, ami egy kicsit lejtett a szintén lejtős járda miatt, de végül nem csúszott le semmi az asztalomról. Innivalónak root beer-t vettem, mert éppen ott volt az orrom előtt és nem tudtam elképzelni, hogy milyen az. Sötét színe van, mint a kólának, az íze pedig olyan, mintha felhígítottam volna egy kis gyógyszertári köptetőt és megbolondítottam volna egy kis bocskorszíjjal. Igen csak fura volt, de ízlett. Jut eszembe, szerintem maradt még a múltheti gyömbérsör nevű üdítőből. Meg is kukkantom. Huhh, még mindíg erős, mintha egy kicsit még erősebb is lenne, mint egy hete, vagy lehet hogy csak a mentolos rágó erősítette fel. :)
Az étteremben igencsak jóllaktam és mire hazaértem el is álmosodtam. Lehet, hogy a Nap is megsütött egy kicsit.
Reggel mondta Marasi, hogy délután lehet, hogy lemegy D.C.-be, mert lesz egy kis karnevál és elkísérhetném. Délután mégsem ment, így maradt a pihenő, de jólesett. Estefelé visszamentem, mert volt valami koncert féle. Nem volt rossz, de nem is ájultam el tőlük. Leginkább funky-t játszottak.

2007. június 22., péntek
holtverseny
Ma is hasonlóan kellemes idő volt, még picit fáztam is az utcán, de jólesett. Bent persze kártya ügyben nagy a csend, ma inkább a Dell-ügy dominált. Komolyan mondom, hogy ilyet még otthon is nehezen tudok elképzelni. Yuqin ma kb. 1 egész órát telefonált az ügyfélszolgálattal, hogy megoldják a problémát, amit eredendően ők, mármint a Dell vállalat okozott. Leegyerűsítve azzal védekeznek, hogy pénztártól való távozás után....na de könyörgöm, nem egy kifliről van szó. Yuqin annyira nyugodt tudott maradni, hogy csak egyszer emelte fel a hangját. Ők nyertek. Később én is megpróbáltam egy kis technikai támogatást kérni az ügyben, de nem tudtak semmilyen hasznos információval szolgálni, az egyikről nem tudnak, a másik meg üzleti titok. (pl. a bővítőkártya tápfeszültsége, ez egy vicc!) Egy fél órát azért sikerült eltölteni ezzel is. Azt tudta csak javasolni, hogy vegyük meg a nagyobb gépet, az egészet. Pfff. No comment. Így alakult ki a hétvégére döntetlen a NIST bürokrácia és a Dell ügyfélszolgálat között.
Ma pizzáztunk a legközelebbi vásártéren. Cici's Pizzériájában :) Jó volt, még süteményt is ettem.
Délután fél 6tól Happy Hour volt a közeli sörözőben a GRA szervezésében, ahova el is merészkedtem és a parkolóban egyből össze is futottam egy kint dolgozó és már 21 éve kint élő úrral, aki mondta, hogy nyugodtan üljek le hozzájuk is egy picit. Mondtam oké. Bementem, kértem egy sert, mert hogy van sajátjuk, aztán kicsit tébláboltam és mivel nem találtam a sok arc között egyetlen ismerőst sem, ezért ki is mentem az asztalukhoz, ahol a feleségével várták a vacsorát. Jót beszélgettünk és meghívtak engem is egy vacsorára. Gombahambit ettem, nem kínait, bár konzervíze volt....nem ám! :) Utána haza is tekertem, mert elálmosodtam és lámpa sincsen a kerékpáron.

2007. június 21., csütörtök
sodromból
Ma reggel igen jó idő volt, amolyan kellemes előnyári, erős széllel, minek köszönhetően igen kellemes volt a levegő páratartalma is. Nagyon jólesett a reggeli tekerés. Első dolgom volt ma, hogy ellátogassak a - nemtudom mikor nyitó - belépőkártya készítő irodába. Fél 9-re ott is voltam, de csak 9-től volt "rendelés". Na, legalább én leszek az első, gyorsan kicserélik, esetleg aláírok egy papírost, majd ténylegesen elkezdhetem a napot. Igen, de...szokták mondani....nem így történt. Egy fiatalember készségesen eligazított, hogy akkor menjek vissza a titkárnőmhöz és írassam meg vele a - leírta egy post-it-re - nyomtatványt. Mondom, biztos ez? Hiszen csak ki akarom cserélni mert: nem működik! Igen, biztos. Oké. Vissza. Titkárnő sehol, persze, később jön majd be. Na jó, akkor majd ha megjön akkor tudatom vele, hogy mizu, elintézi és legkésőbb délután mehetek az új kártyámért. Gép újraindít, egy nem várt kékképernyő, hoppá, ilyen sem volt még ezen a gépen. Megint újraindít, Outlook, majd felugrik egy üzenet a naptárból, amibe egyetlen egy dátumot jegyeztem be, mint fontos tennivalót, na ennek a kezdési időpontjáról vagyok már most lecsúszva 56 perccel az üzenet szerint. Közben leesik, hogy mi is ez a tennivaló, egy amolyan bemutatjuk a NIST-et, fél napos előadássorozat, ami éppenséggel majdnem a kártyagyártók irodája fölötti terembe volt meghirdetve. Na akkor át, hátha még nem maradtam le mindenről. Előtte még gyorsan odaragasztottam a post-it-et a titkárnő ajtajára, hogy az legyen az első, amit meglát, ha egyszer majd betipeg.
Az előadás eléggé unalmas volt, a legtöbb ismertetett dologgal már tisztában voltam. A legunalmasabb talán a biztonsági szolgálat előadása volt, amit egy hörcsög fejű arc tartott, hogy itt vannak veszélyes anyagok, meg tűzoltók, meg igazi rendőrök, meg tudod-e hogyan ülj a számítógép előtt, pláne ha laptop, meg hogy ne állj rá a székre, használj létrát, meg haggyadazt, meg hívd ezt és ezt a számot, ha ez és ez történik, meg vigyázz a vadállatokkal, mert az nem az ő tulajdonuk és nem fizetnek az azok által okozott károkért.... hosszú volt. Tudom-tudom, ezek a kötelező munkavédelmi oktatás szerű dolgok, de lehetett volna rövidebbre is fogni. Szerencsére volt ingyen kávé, üdítő, szendvics és fánk, így legalább másodszor is megreggeliztem. Majd 1 óra volt mikor végeztünk, na gondoltam a titkárnő már csak beért és már meg is van a nyomtatvány, mehetek is az 1 kor induló délutáni rendelésre. Titkárnő nem volt, ebédelt. Yuqint megkérdem, hogy beszéltek-e, mondta hogy nem, de mintha hallotta volna hogy telefonált a kártyásokkal és nem kell semmit kitölteni. Oké, megpróbálom. Vissza. Fiatalember vidáman köszönt, hiszen ma már találkoztunk és mondja, hogy akkor papír, mondom nem, nincsen papír, mert telefonáltak innen valakivel és mondták, hogy nem kell. Na, megkérdi, visszahívja...ez eltartott pár percig...majd szomorúan közli, hogy nem, mégsem úgy van az. Elromlott a kártya, amit 2 hete készítettek és a cserekártyához egy csomó embernek alá kell írni azt a nyomtatványt, amiről eddig is szó volt. De mondom, nem kell hosszabbítani, vagy változtatni rajta, ugyanez kell és 2 hete már mindenki aláírt mindent. Nem értem, hogy miért kell 8, vagy mittomén hány embernek foglalkoznia az én el/%!+= kártyámmal, amikor egyedül Bob-nak és nekem kellene ez ügyben bármit is tenni. Bob, aki készítette a fotót és kinyomtatta a kártyát. Nem. Sajnálja, de ez a szabály. Nekem ugyan igazam van, de akkor is ez-a-szabály! Na ekkor volt az, hogy sikerült kihozniuk a SODROMBÓL, annyira, hogy majdnem el is felejtettem ebédelni, csak, hogy visszakanyarodjak az étkezésekhez. Persze azért összeszedtem magam és nem hagytam ki.
Eléggé frusztrált voltam az eddig történt dolgok miatt, de azért tudtam egy kicsit dolgozni is. Később Yuqin hozott be pár dobozt, amik tegnap érkeztek, elkezdtük kicsomagolni és volt olyan termék, ami el volt törve, volt olyan is, amit ugyan rendelt, de más típust postáztak. Na mondom ezeknél is húzó ágazat az ügyfélszolgálat. A napnak még nem volt vége. Yuqin hozott egy újabb dobozt, amiben két memóriabővítő kártya volt az asztali gépéhez. Ilyet is legutóbb az Amigámnál láttam, használtam. Dell márkájú gépe van, keresgéltem a kártyához tartozó leírást, fórumon, forgalmazónál, de igen nehezen találtam bármiféle infót is hozzá. A végén azért kiderült, hogy kell külön tápkábelt csatlakoztatni a kártyákhoz, amit nem találtunk sehol. Azt tudni kell, hogy ez a gép két féle tápegységgel/kiszerelésben került egy éve forgalomba: 750 W-os és 1 kW-os tápegységgel. Kiderült, hogy ők ugyan az 1 kW-os példányt rendelték, de egy 750W-osat kaptak, ami persze kívülről nem feltűnő és most egy év után már nem lehet mit csinálni, miért nem vették észre előbb!
Összefoglalván a mai nap eseményeit kijelenthetem, hogy két ámerikai cég és egy intézmény is bizonyította, hogy az ügyfélszolgálatokat tekintve, egy-két rossznevű otthoni céggel egy lapon lehet említeni őket. Gratulálok!
A nap végére azért volt egy kis sikerélményem is, mert sikerült használható állapotba hoznom a huszonharminc dollárért "megjavított" porszívót. A gégecső kb 10 cm hosszan el volt tömődve, amit a szervizben nyílván nem vettek észre. Így ismeretlenül ezt a céget is csatolnám a fentebb említettekhez.
Ma is esett, itt is. Ezért Yuqin hazahozott. Holnap folytatjuk a cégteszteket! :)

2007. június 20., szerda
kártya
Ma reggel Yuqin eljött értem, a szomszéd gyerekkel együtt és elhozták az asztalt. Tök jó nagy, igaz, kicsit buborékos a felülete, de ide tökéletes lesz. Majdnem össze is tudtam rakni, csak a csavarjai hiányoztak. Nem találta meg őket. Haha….na majd megoldom. Reggel, pont indulás előtt jött egy másik arc is a házhoz, amolyan felügyelő féle a hitelintézettől, hogy még áll-e a ház, meg minden rendben van-e vele. Beengedtem, felkeltettem Mo-t, aztán léptem, mert vártak a kocsiban. Ebéd után titkárnőnk hozott egy meglepetés levelet. Éppen délelőtt akartam írni a Marcsinak, hogy nézzen utána, mi van azzal a levéllel, amit 2 hete adott fel nekem. Megérkezett. Elsőbbségi küldeményként. 2 hét alatt. A világ postáinak is gratulálok! Egy nyomtatvány volt, amit nekem is alá kellett írnom. Azonnal fel is adtam a postán, ahol kifelé jövet tüsszentettem egyet és egy hang mögülem azt mondta, hogy Gesundheit. Hol is vagyok akkor most? Vicces volt. Mikor vissza akartam jönni az épületbe észleltem, hogy a kártyám nem működik, meg kellett várnom valakit, hogy beengedjen. Na, ezek is sokáig bírják, de ha ilyen iramban mennek tönkre, mikulásig meglesz a 10.
Este nem nagyon volt kedvem nagy vacsorához, ezért csak egy könnyűt ütöttem össze. Ja, igen, teccik látni a tányéron a kis sárga paprika szerű dolgokat? Igazi, paprikaízű paprikák, igaz csípősek, de jó az ízük nagyon. A kis műanyag tálban, pedig áfonyák várják a sorsukat. :)

2007. június 19., kedd
kicsit kockás lett
Reggel azzal fogadott Yuqin, hogy jött egy csomagom, pedig ők nem is tudtak róla, hogy rendeltem volna bármit is. Igaz-igaz, a múlt héten rendeltem az egyik gyártótól egy adagot az aktuális katalógusaiból, de ingyenes és ezért nem kellett senkitől sem engedély, vagy aláírás. A délelőtt folyamán kaptam egy e-mailt az IT sarokból is miszerint létrehozták a könyvtáramat a szerveren. És tényleg, hozzá is tudtam adni a hálózati mappaként. Az admin jogok még mindig folyamatban lehettek, mert nem kaptam semmiféle visszajelzést egészen fél négyig, amikor ugyan kaptam egy telefonthívást, de a biztonsági nap keretén belül éppen egy másik épületben hallgattam egy előadást. Érdekes volt. A vészhelyzetekre való egyéni/családi felkészültségről szólt, úgymint tartalék élelem, víz, menekülő útvonalak, fontos iratok másolata, készpénz, elemes rádió...és még sorolhatnám. A legtöbb annyira kézenfekvő, hogy nem is gondol rá az ember. Kipróbáltam egy csomó ergonómikusnak mondott irodai széket, egyik-másik tényleg elég kényelmes volt. Láttam és hallottam egy üzemanyagcellás gépjárművet is, a GM tanulmányautója, érdekes volt ahogy a kipufogón finoman folyt ki a víz. :)
Visszatérve az adminos témára, visszahívtam a srácot és megadtam neki a kérdéses gépek IP-címét, majd 2 perc alatt adminná tett. Máris jobban éreztem magam. Érdekesség, hogy a nagy amerikai kormányhivatalban, a NIST-ben nincsen csoportos MS szoftver beszerzés, hanem minden részlegnek, vagy felhasználónak saját magának kell gondoskodnia pl. az Office csomagról. Én minimum azt képzeltem, hogy ha már amúgy is mindent monitoroznak, akkor minden gépen a legfrissebb office fut, hogy legalább egymással legyenek kompatibilisek, de nem. Hozzá nem értők gyülekezete csücsül az IT sarokban és soha nem lesz egy hatékonyan használható rendszerük. Persze, amint megvolt ez a sikerélmény, jött a következő probléma: LabView nem akar feltelepülni. titokzatos hibaüzenettel megállt....szóval maradt még molyolni való a hét többi napjára is.
Ma is volt délután egy jó nagy zivatar, így Yuqin vitt haza és mivel a családja szombaton elrepült kínába, elmentünk együtt vacsorázni az utcánk elején lévő mexikói étterembe. Jó volt a kaja nagyon, de olyan kis félénk ez a Yuqin. Nem akart bemenni, mert nem beszél spanyolul :) meglepő módon viszont odabent beszéltek angolul. Mesélte, hogy Kaliforniában, ha bement egy nem ámerikai étterembe, akkor ott csak olyan nyelven voltak hajlandóak kommunikálni, amilyen a kérdéses étterem volt.
Itthon egy levél fogadott, most felbontatlanul. Igen-igen, a már megsemmisített kártya PIN-kódja. :)
Bocsánat, ha nagyon IT-s lett a mai nap, de ezek voltak.

2007. június 18., hétfő
harmadik hétfő
Az admin jogokkal még mindig nem sikerült dűlőre jutni, írtam is a csoportunk IT-kapitányának, hogy mizu, meg is ígérte, hogy majd vissza is hív, ha beállította a dolgokat, de estig nem hívott. Képzelhetnénk, hogy minden pikk-pakk megy és sehol sincsen fennakadás ebben a szuperbiztos IT-rendszerben, de megint tévednénk. Remélem holnapra végre sikerül beállítaniuk a felhasználói jogaimat.
Késő délután kaptam egy e-mailt a biztosítótól, miszerint megkapták a levelemet, amit pénteken délután adtam fel. Így, most már papírom is van arról, hogy szerdától van biztosításom egészen addig, amíg haza nem érek.
Hazafelé sportolás és élelem beszerzés címszóval, megint feltekertem a Giant 2-be, ahol vettem sokmindent, alig fért bele a táskámba. A sokminden között volt egy egészen normális fehérkenyérhez hasonlító is, megkóstolom, remélem jó lesz.
Megnéztem a pénteki veszprémi bogrács-party képeit. Valakinek a feje nagyon begömböjödött, ennyire meleg van? Lackónak pedig igen melege lehet, ekkora bozonttal. Jó volt látni titeket! Gézát nem láttam, mert gondolom az összes képet ő készítette, combos-Benét viszont megtaláltam. :)
Megkukkantottam, hogy Alanis Morissette koncert lesz-e a környéken mostanában, mert szeretem és kétszer már láttam is. A lényeg, hogy az új weboldaluk még készülőben, de addig van fent pár kép, meg nóta. Tessék lapozgatni a fenti kis háromszögekkel és meglelétek kis hazánkat is a sorok között!

2007. június 17., vasárnap
vasárnapi grill
Gabennel még tegnap este elmentünk beszerezni a legfontosabb hozzávalókat, főleg azokat, mellyek kellettek az éjjeli pácoláshoz. Szombat este 8 óra után igencsak tömve voltak az élelmiszerboltok. :)
Ma jól kipihentem magamat, dél után nem sokkal felmentem enni valamit, mert már nagyon éhes voltam és nemsokára kezdődött a forma1. Kint igen fülledt és meleg volt az idő. A futam jó volt, igen gyorsan vége lett, pedig bele sem aludtam.
5 óra körül érkezett meg az első két vendég. Az egyikőjük (James) pár utcával arrébb lakik, a másik (Karl) Baltimore-ban. Igen fura kiejtésük volt, nem győztem hegyezni a fülemet, hogy vajon mit is akart mondani. A továbbiakban befutott még Mike a 4 fős családjával, Zack és Scott is. Utolsóként kis rábeszélés után Esther és J.R. érekztek.
Amikor már elviselhetővé vált a kinti hőmérséklet, kiültünk a teraszra és megkezdődött a sütögetés. Gaben a húsokat két féle páccal készítette olívaolajos, fűszeres, valamint ecetes, olajos. Mind a kettő finom volt, de nekem az előbbi jobban bejött. A menüben volt még apró rákok nyárson, valamint grillezett zöldségek, mint paprika, hagyma, cukkíni, padlizsán. Kis győzködés után megkóstoltam a rákokat is: halíze volt, :) továbbra sem sikerült feljebb küzdenie magát a kedvenc ételeim között.
A srácok sokat beszéltek én meg próbáltam kihámozni az értelmet a hallottakból. A pár sör elfogyasztása (az ő részükről) tovább rontott a helyzeten, még kevesebbet tudtam értelmezni az egyre csukottabb szájon kijövő hangokból. Scott volt az egyetlen a vendégek közül, aki szépen artikulálva beszélt. Ő viszonylag korán le is lépett. Ha még nem említettem volna, akkor ők Gaben kollégái, tehát hasonszőrű IT Crowd képviselők. Gondolhatnánk, hogy az amerikaiak teljesen mások és teljesen más témákról beszélnek, mint mi itthon egy hasonló rendezvényen, de ne tegyük, mert: nem. Őket is nagyjából ugyanazok a hatások érik nap, mint nap, hasonló problémákkal küzdenek meg a munkahelyeken, ugyanazokat a filmeket, sorozatokat nézik. Sajnos megmutatkozott South Parkos alulműveltségem. Ezt igyekszem majd pótolni, ha végre valaki kiírja nekem az egészet egy DVD-re! Természetesen előjöttek a Kevin Smith filmek, a Cool-túra, a Nagy Lebowszki, a Fargo és még sorolhatnám. Igen sok féle sör gyűlt össze, melyek közül kiemelnék egy IPA (India Pale Ale) fantázianevű sört, ami jellegzetességét tekintve leginkább a radlerhez hasonlít, de egyáltalán nem citromos az íze, hanem valami egészen más, amit még nem sikerült megfejtenem. A Corona márkát nem igazán kedvelték, nekem viszont ízlett, hiszen ez volt az első söröm is az USA-ban.
Ez az este megerősített engem abban a tudatban, hogy a földön élő emberek mindennapjai nem is különböznek olyan nagyon egymástól. Na jó, vegyük csak a fejlettnek mondott civilizációkban élő embereket.
Jól éreztem magam, remélem pár hét alatt tovább javul a beszédértésem.

kommentek
Kaptam panaszos visszajelzéseket a kommentezéssel kapcsolatban. Regisztrálósnak indult, de azt időközben kikapcsoltam. Most regisztrálás nélkül lehet kommentezni, csak az "Other" opciót kell választani és egy tetszőleges nevet beírni, valamint opcionálisan egy web-címet. Ha valaki a web-cím helyére a jelszavát próbálja beírni, akkor nem fogja engedni, mert a formátuma (http://www.valami.hu/) nem felel meg a szabványnak. Bőven elegendő csak egy tetszőleges név megadása.
2007. június 16., szombat
asztal
Ma egy pár mérföldre található városrészben rendeztek nagyszabású utcára kipakolós vásárt. Meg volt hirdetve egy bolhapiac is az utca elején található vásártéren, de asztaluk és székük nem volt, így tovább tekertem a másik célpont felé. Nagyon szép környék, visszafelé meg is álltam fotózni. A helyet gyorsan megtaláltam és ahol láttam valamit kipakolva, akkor lassítottam. Rögtön a második helyen találtam is pár széket, mondtam hogy tegye félre kettőt megveszek 10 dollárért, mondta, hogy oké, de vigyem el a harmadikat is, odaadja azt is. Mondtam oké. Eredetileg csak kettőt akartam, de nagyon jól tettem, hogy mind a hármat elhoztuk Mo-val dél körül. Még láttam egy asztalt, de túl sok volt rajta a lekerekítés és praktikusabbnak találnék egy szögleteset, így azt otthagytuk.
Ebédeltem a tegnapi igen jó sikerült pörköltből és ittam hozzá gyömbér sör nevezetű üdítőt, aminek az íze kb olyan, mintha egy kevés erőspistát kevernénk el a egy pohár buborékos ásványvízben. Ebéd után kipróbáltam a porszívót, igazi amerikai, mint amilyen az egyik Queen klipben is látható. Eredménye nem sok lett a kipróbálásnak, mert valahol elveszett a szívóhatás. Kitakarítottam, szétszedtem, de volt egy rész a csőben, amihez nem tudtam hozzáférni és gyanítom hogy abban lehet valami dugulás. Mo mondta, hogy jövő hétvégén hoznak egy szőnyegtisztítót. Éppen tegnap figyeltem fel erre én is a Giant-ben. Az üzletben fel vannak pakolva egy polcra szállításra kész állapotban és már pakolhatja is be a vásárló a bevásárlókocsijába, majd pedig az igaziba.
Eddig nagyon el voltam ájulva a sok praktikus egyszerűségtől, de ez a porszívó újra egyensúlyba hozott. Én nem értem, hogy miért kell porszívózás közben minden porszívóalkatrészt megmozgatni. csak 2x körbementem az igen kicsi hálószobámban, de belefáradtam. A lámpa meg....hát, no comment! Egy vicc. Várom a jövő hét végét, hogy végre rendesen kitakaríthassam szobákat.
Délután vendégsereget vártak a háziak. Meg is érkeztek először hárman, aztán pár óra múlva felmentem és tele volt a lakás, de rendesen (20-25 fő). Jól meglepődtem, de a nagy ijedtségre kértem is a grillezett csirkéből, de utána vissza is vonultam a pincébe. :)
A székeket egy polcdarabbal kiegészítve előállt az albi első számú asztala. Átmeneti megoldás, de használható és nem olyan kényelmetlen, mint a gumimatrac szélén ülni. :)
Holnap is grill-party lesz, csak most Gaben szervezésében. Meghívta a kollégáit, hogy megmutassa, hol is lakik. Kiváncsi vagyok hányan jönnek el.

2007. június 15., péntek
pörkölt
Ma sok dolgot el akartam intézni, legfontosabb dolog a kibontott borítékban érkezett bankkártyám ügye. Ezért első utam a Comstar-hoz vezetett, ahol mondták, hogy ilyennel még nem találkoztak és hogy töröltessem a kártyát az elveszett kártya ügyfélszolgálati vonalon keresztül, majd küldenek egy újat. Ez megint el fog tartani minimum egy hétig. Telefon, töröltem a kártyát és megváltoztattam a postázási címet is. A másik fontos dolog a biztosítás volt, hiszen a jövő héten lejár az EUB-s. Azt már korábban kiválasztottam, hogy melyik cégnél fogom megkötni, csak megvártam a bankkártyámat, mert készpénzzel nem lehet itt szinte semmi ilyesmit intézni. Namost ez az opció tegnap ugrott. Az egyik szóróanyagon volt pénzküldési lehetőség is felsorolva, ezért kitöltöttem az egyik nyomtatványt átgurultam megint a bankba, de most már találtam egy rövidítést, ahol még őzekkel is összefutottam, vagyis utána ők futottak. Bank kiállította az utalványt, beborítékoltam, majd elgurultam a postára, de most egy délebbi kapun át távoztam, ahonnan igen nehéz ráfordulni még jobbra is, nem hogy egyenesen áthajtani rajta, pláne kerékpárral....csak percek kérdése volt és már fel is adtam a levelet. Remélem mindent jól töltöttem ki és nem lesz vele semmi gond.
A továbbiakban IT admin jogok igénylése, hogy tudjak telepíteni LabView-t, meg drivereket, utána indulás haza és közben rákészülés a nagy mutatványra, a pörköltfőzésre. Hazaértem kipakoltam a hozzávalókat, majd szomorúan vettem tudomásul, hogy a hús bizony egy-két helyen bezöldült. Megszagoltam és én éreztem rajta büdöset, később Gaben is megszaglászta, ő nem érezte rossznak. A biztonság kedvéért elmentem egy újabb adag húsért. Visszaértem, felkockáztam, majd megpároltam a hagymát, ez a művelet kb fél óráig tartott. Túlságosan óvatos voltam, vagy tényleg ennyi ideig szokott tartani? Ezután megpörköltem a húst és jó egy órán át főztem. Tíz óra után el is készült és jól megvacsoráztunk belőle Gabennel. Azt mondta - miután megtanítottam neki - hogy: "Ez finom!". Egész jó a kiejtése. :) Nekem is ízlett, teljesen jó lett.
Ma volt otthon is a tanszéki évzáró campus-party, de ott, ha jól tudom csirke pörköltet készítettek a srácok. Lélekben így én is ott voltam pörkölt főzés közben.
Pár nappal ezelőtt rátaláltam nagy kedvenc Boom-Boom nótám eredeti előadójára. Kenny Wayne Shepherd-nek hívják, nevéhez fűződnek a Blue On Black és a Slow Ride című nóták. Marha jó a többi nótája is. Hoppáka, közben kiderült, hogy az Oh Well is az övé! :)
Holnap Yard/Garage sale, remélem találok pár használható bútort!

2007. június 14., csütörtök
gyalogosan
Egész jól indult a nap, bár később keltem, mint szerettem volna. Yuqinnal azt beszéltük meg, hogy fél 9 körül találkozunk a NIST-ben és elvisz Rockville-be, a TB irodába, ami 9-kor nyit. Ma eléggé hűvös volt, alig 20 °C és még nedves volt minden az esti esőtől. Megnéztem a bringát és hát bizony nem tett neki jót az eső. A nyerge eléggé megszívta magát vízzel, ezért úgy döntöttem, hogy ma kipróbálom milyen gyalogosan elérni a melóhelyet. 8:25-kor sikerült is elindulnom, namost 5 perc alatt bringával sem értem volna be, hát még gyalog, de azért nem rohantam. 20 perc volt az én tempómban, tehát kényelmesen 25-30 perc, ami teljesen egészséges. 8:45 körül értem az épülethez és mielőtt beléptem volna, megláttam, hogy Yuqin beáll a Hondájával. Nem kellett megbeszélnünk, mert mindig érezzük, hogy mennyit kell késnünk. :) Elintéztünk pár dolgot az irodában, majd 9:15 előtt elndultunk, kb 20 perc alatt értünk oda a TB irodához, 103-as sorszámot kaptam és már 100-nál jártak. Még az OIAA-ben adtak egy nyomtatványt, amit értelemszerűen kellett kitölteni a saját adataimmal és a legfontosabb dokumentumokat mellékelve benyújtani az ügyintézőnek, aki begépelte egy számítógépbe, majd kinyomtatta, hogy ellenőrizzem le és írjam alá, dátummal 2 helyen. Namost a nőcinek sikerült 2 hibát is vétenie a címben. Egyszer elrontotta az irányítószámot és elrontotta az utca nevét. Amikor visszaadtam, akkor kicsit flegmán kérdezte, hogy "Na, mi a rossz?", mondom "Ez, és ez!", nagy lelkesedéssel kijavította, majd aláírtam a papírt és közölte, hogy 2 hét múlva kézbesítik. Úgy legyen! Ezután egy csomó időt töltöttem a parkolóban, mert az emberem még nem ért vissza Washingtonból, talán egy egész órát is várhattam, mire megérkezett. Visszamentünk az irodába, majd egy két tennivaló elintézése után elmentünk ebédelni a Giant 2-nél található Chop Stix nevezetű kínai étterembe, rendeltem valamit, amiben disznó volt egy számomra teljesen zsákbamacska körettel és rizzsel. Nem volt rossz, de a zsákbamacska az tofu volt és olyat még sosem ettem. Tulajdonképpen ma realizálódott bennem, hogy a szója, az bab formájában terem és abból készítenek sokféle változatot. Javítson ki valaki, ha tévednék! Ebéd után kértem még pár perc időt, mert úgy emlékeztem, hogy itt kell lennie valami nemzetközi kisboltnak. Perse nem itt volt, csak ezek a bevásárlóterek annyira egyformák. :) Szóval gyorsan beugrottam még a Giant-be, hogy megcsináltassam a bónuszkártyámat. Azonnal készen is volt és adtak egy rendes bankkártya méretűt, meg 2 kisebbet is a család esetleges többi tagjának. Mindegyiken volt egy vonalkód. A délután LabView aktiválással és különböző driver-problémák felderítésével telt, de igen gyorsan este 6 lett. Azt terveztem, hogy ma fogok pörköltet főzni és ehhez még kellett szereznem pirospaprikát, meg valami köretnek valót. Mivel a hátizsákom eléggé tele volt - laptoppal :) - ezért előbb haza indultam és közben bementem az International Food üzletbe az utcánk elején. Kis keresgélés után meg is találtam ezt a hiperszupernek ígérkező pirospaprikát. Utána haza, kipakolás és indulás a Giant-be. De! Kispici döbbenet fogadott, amint beléptem a lakásba, az asztalon ugyanis ott volt egy levél félretéve a többitől, na gondoltam ez már lehet, hogy nekem jött, és tényleg, a bank küldte meg a számlához tartozó debit kártyát, csak az volt a bibi, hogy már fel is volt bontva! Ufff, hát ez meg? Nem is nagyon tértem magamhoz, hogy hogy lehet ez. Közben letántorgott Mo az emeletről és köszöntött. Kérdeztem, hogy, hát ez? Azt mondta, hogy így volt a levélszekrényben. Hát az szép, hello Amerika, vagy inkább Afrika? Na holnap reggel első dolgom lesz elgurulni a NIST-ben található Comstar fiókba, hogy akkor ezt tessék már még egyszer legyártatni. Durva, nem? Kiváncsi vagyok, hogy találkoztak-e már hasonlóval.
A sokk után, de még mindig ledöbbenve gurultam a G-be, megvettem a húst, lila- és vöröshagymát, meg egy jó kis séf-kést (~$5, mármint a kés) és használtam a vadi új bónuszkártyámat is. Mire hazaértem Mo már nagyon nekikészült a vacsorakészítsnek. Csirkepörköltet készült gyártani és mivel ez már este 8-kor volt, úgy döntöttem, hogy ma nem állok már neki a marhapörköltnek, de holnap megcsinálom. Így esett, hogy ma, Mo kajáját ettük és már el is érkeztünk a nap végére, pont éjfél van. :)

2007. június 13., szerda
grill-steak
Ma is láttam mókust, de ma mozgott, méghozzá gyorsan és a teraszunkról elfelé. Éppen reggel, amikor behoztam a teraszról a bringát. A bringát, amit már szeretnék lassan visszaadni, mielőtt szétesik alattam. A hátsó keréken van egy kis szakadás és néha kikandikál a belső is. A bal oldali pedál is elkezdett kattogni, de még mindig elvisz, ahová csak akarom. :) Meg vissza is hoz, mint ma reggel azután a 150 méter után, miután rádöbbentem, hogy otthon hagytam a belépőkártyámat. :)
Délelőtt volt egy kis ijedtség, mert nem tudtam elérni az otthoni gépemet, pedig most éppen szükség lett volna rá. Délre azonban megoldódott a probléma és meg is szereztem a szükséges információkat. Ma kitöltöttem a TB-szám igénylő nyomtatványt és összekészítettem mindent, úgyhogy reggel mehetek egyből a Rockville-be, pontosabban vitethetem magamat, mert Yuqin felajánlotta, hogy egyszerűbb, ha ő elvisz és vissza is hoz, miután végeztem, ha majd éppen ráér akkor.
Volt egy kis szakmai problémája is, van ugyanis egy igen-szélesvásznú monitorja, amiről szokott távolról elérni egy másik laborban lévő gépet és ilyenkor mindig két szép nagy fekete sáv jelent meg a kép két oldalán, kiderítettem, hogy az XP-s "távoli asztali kapcsolat kliens" csak 1600x1200-ig támogatja a képernyőméretet. A Vistában már egy újabb verzió van, melynek a korlátja durván 4000x2000 és frissítésként elérhető az XP-k számára is.
Miután hazaértem eleredt az eső és az utánam érkezők - Marasi és Gaben - már vizesen léptek be az ajtón. Ma Gaben főzött, mit főzött, grillezett....igen, a teraszon.....igen, az esőben! :) Grill-steak volt a menü, szintén grillezett portobello gombával, hagymával és kaliforniai zöldpaprikával (mindennel együtt $8.07, két főre, vagy háromra). Pillanatok alatt készen is volt a vacsora, még rá sem tudtam hangolódni a vacsorára, már ott is volt előttem. Ügyes fiú ez a Gaben, a Tacos-t is pillanatok alatt összedobta. Kérdeztem, hogy indul-e a következő Top-Chef műsorban, mondta, hogy vicces lenne, de én kinézem belőle. A képen talán látszik a mérete az egyenként 1-1 fontos szeleteknek! :) Finom volt, de persze nem ettem meg mindet, nem azért mert nem bírtam volna, hanem csak mert még be akartam írni ezt a pár sort és ha kiütöm magamat steak-el, akkor ezeket sosem tudjátok meg.

reg
Kikapcsoltam a regisztrálást, meglátjuk meddig hagynak békén a spam robotok. Aki esetleg észleli, hogy szemetek érkeznének tömkelegével, akkor dobjon már egy sms-t, hogy visszakapcsoljam. Köszi
2007. június 12., kedd
állatok
Ma igen korán felébredtem és olyankor mentem be, mint még soha, de Yuqin még gyorsabb volt, mert valakit ki kellett vinnie a reptérre. Ja, hogy mire föl a cím? Nakérem, azt ugye tudjuk, hogy a NIST-en belül minden reggel köszönnek nekem az őzek, de ma ennél többről volt szó. Most szólok, hogy a gyengébb idegzetűek nyugodtan ugorjanak egy másik napra!
Szóval az úgzy volt, hogy reggel, amikor gurultam le a West side-on olyat láttam, mint még soha: az út közepén feküdt egy igen mély álomra gázolt mókus. Láttam én már kutyát, macskát, rókát, őzet hasonló helyzetben, de mókust még soha. Mondjuk pont fölötte volt egy belógó faág, de úgy gondolom, hogy egy mókus életében lehetetlen esemény leesni egy fáról. A másik lehetőség, hogy hajnalig bulizott és hazafelé történt meg a baj. Ezt már sohasem tudjuk meg. :)
Az irodában nem sok említésre méltó történt, hacsak az nem hogy ebédkor a tegnapi mustáros hús maradéka kevésnek bizonyult falánk szervezetemnek, ezért még át kellett mennem a kantinba pár húsgolyót betolni Ceasar-salátával és prézlis krumpliszeletekkel. Jól válogattam, mert megúsztam 5 dollár alatt. Koradélután elugrottunk egy előadásra, amolyan szeminárium szerűre. Jött egy prof a Harvard Egyetemről és mesélt 45 percet az űrteleszkópok kalibrálási problémáiról. Érdekes volt, néha még értettem is, hogy miről beszél. :)
3 óra körül átszaladtam Barbarához és kértem tőle egy pár nem fejléces borítékot, mert fel akartam adni végre az OfficeDepot kedvezményes papírját. Megcímeztem, nyomtattam egy térképet a környék postáival és kigurultam a területről, ezúttal a B kapu volt az ideális, de csak odafelé, mert visszafelé vettem csak észre, hogy az bizony kifelé egyirányú, tehát itt nem léphetek be.
A postán nem voltak sokan, viszont amikor letámasztottam a kerékpárt a bejérat mellett található FedEx-es láda előtt, akkor hallottam, hogy bizony egy tücsök beköltözött ebbe a kb hűtőszekrény méretű ládába és ott koncertezett! Vicces volt.
Nem sokkal azután, hogy visszaértem - most az A kapun keresztül - egész nagy felhők jöttek északkelet felől és a szél is feltámadt. Az iroda ablakából még éppen látható a főépület oldalára kifeszített zászló, de amikor pár perc múlva megint odanéztem, már nem volt ott, tehát a vihar legyőzte amerikát! :)
Fél 7 előtt már nem esett az eső, így nem áztam meg, csak alulról, mert sárhányó az ugye nincsen a bringán. Már útközben eldöntöttem, hogy ennek örömére a mai napra fogom ütemezni a heti ruha mosást.
Tegnap Mo mutatta nekem a MS livesearch térképes keresőjét, feltettem a linkek közé azokat a helyeket, ahol megfordultam. Remélem nektek is működik! Tessék szorgalmasan kattintgatni a számokra és váltogatni a nézetet a baloldali ki eszköztáron. Jó szórakozást!
Belinkeltem még egy-két linket és közben észrevettem, hogy gab3c színvilága is teljesen ugyanez, amúgy véletlen. :)

2007. június 11., hétfő
minőségbiztosítási nap
Mentorom ma egész nap oktatáson volt, csak a szünetekben ugrott be az irodába. Az ebédszünetben pedig elment az útleveléért. Kb egy hete bízott meg egy céget, amikor rájött, hogy bizony nem fog tudni hazautazni Kínába, mert lejárt a régi! Vicces lett volna, ha pont ő marad le a pekingi konferenciáról. :) Külső cég nélkül talán 10 hétig is eltartott volna mire megkapja, így meg fizetett plusz kb 150 dollárt, megvolt egy hét alatt és még sorban sem kellett állnia órák hosszat. 4 után boldogan jött vissza az irodába, addigra már egy kolléganője bohozta az oktatáson való részvételt igazoló oklevelét is.
Én ma is a lézerdiódákat és az azokat meghajtó áramköröket böngésztem. Yuqinnal beszéltünk is a továbbiakról és megállapíthatom, hogy jó úton járunk. A beszélgetést félbe kellett szakítanunk, mert mindkettőnknek mennie kellett. Neki azért, mert a fia végzett a tenisz edzésen, nekem meg azért, mert fél 7-kor bezár az F kapu, boltba is akartam menni és 7 előtt hazaérni. 7 utánra ígérte egy nő, hogy eljön azért a matracért, amit én tegnap elhoztam.
Bevásárlás után hazafelé kicsit megtekertem sportolás céljából a kerékpárt, aminek a gumijai eléggé leengedtek már, ezért hazaérkezésem után azzal a lendülettel fel is pumpáltam a gumikat, ennek következtében még jobban megizzadtam. Bringa be, aztán ki, mert Marasi még tegnap megkért, hogy ne az étkezőben tároljam, hanem tegyem ki a járgányt a teraszra. Utána szusszantam egy picit, majd rövidesen megérkezett Gaben is. Elkezdett molyolni a konyhában, mire én feldobtam, hogy ha netán a vacsorán gondolkodik, akkor lazítson, mert én előző nap már bekészítettem a mustáros húst. Közösen egész hamar összedobtuk a menüt, amihez ma hoztam csemege uborkát is, amiről szintén meg kellett állapítanom, hogy édesebb, mint otthon.
Vacsora után fél 9 körül Gaben elhúzott, ha jól emlékszem a főnökéhez, valamit bütykölni a számítógépén. Miután elment, Mo letántorgott az emeletről és meglepően be volt lassulva, de így pont megfelelő sebességgel beszélt ahhoz, hogy tisztán megértsem, amit mond. Többek között azt, hogy még maradt a hétvégéről pont két söre és esetleg elfogyaszthatnánk, közben pedig dumálnánk. Így is tettünk és közben megbeszéltük a világ dolgait az ámerikai politikától kezdve, az afrikai kereskedelmi szervezeteken át egészen a kenyai időjárásig, mindezt csak fél 11 körül szakította félbe egy kopogás a bejárati ajtón. Két szempárt láttam pislogni a sötétben és egy fehér papirost az egyik szempárhoz közel. Mondta is egy hang, hogy mit-kit keres, de nem értettem. Fél perc után rákérdeztem, hogy a matracért jöttek-e, bingó. Gyorsan bementem érte, pacsi, majd a szempárok eltűntek a sötétben. :) Folytattuk Mo-val a konzultációt, majd éjfél után mondtam, hogy én most már bizony lefekszem, majd így is tettem, ő pedig megette a tegnapi grillezésük maradékát.

2007. június 10., vasárnap
f1 és tacos
Jól kipihentem magam. Gabennel megbeszéltük, hogy ma ő főz, tacos-t vállalt be és úgy terveztük, hogy 1 óra körül áll neki, hogy 2-re befejezzük az ebédet.Igen ám, de a futam mégsem 2-kor kezdődött, hanem 1-kor, így pár részről lemaradtam, a tacos azonban finom igen frankó lett és kb 20 perc alatt készen is volt. Mondjuk cheat-elt a srác, mert a szószokat nem ő főzte, hanem porból csinálta. Az F1 végére megérkeztek ismét a tegnapi vendégek, az egyik Alonso-s mezben :), majd közösen szurkoltuk végig a 'tesó' első F1-es győzelmét.
A délután hátralévő részében, pedig csirke alkatrészeket grilleztek és dumáltunk az ifjú titánokkal. 5 óra körül eszembe jutott, hogy írtam egy nőnek, aki matracot hiretett. Felhívtam és mondta, hogy a férje otthon van és mehetünk érte. Gaben-t megkértem, hogy vigyen el ide is. Elmentünk, közben áthajtottunk az óvároson, tök jól néz ki, olyan volt mint egy régi westernfilmben, persze fényképezőt nem vittem. :( Odaértünk a megadott címre, kopogtatok, semmi, megint kopogtatok, megint semmi. Felhivom és mondja, hogy oda van állítva a garázs elé. Mondom, de az nem is ilyen volt a képen. És akkor leesett neki, hogy neki volt 2 matraca is és azt, amit én is láttam már elvitték. Velem meg nem egyeztette, hogy most akkor melyik portálon is találtam a hirdetést. Mindegy, elviszem, ha ingyen van. Elvittem, hát tényleg eléggé vékonyka, méretben pont passzol, de nem hiszem hogy fogom valaha használni. Írtam is egy másik érdeklődőnek, aki igényt is tart rá, ha nekem nem kell és azt írta, hogy másnap 7 után jön a matracért.
2007. június 9., szombat
kockanap
Ma az új gépemet bűvöltem és próbáltam a bluetooth kapcsolatot használhatóvá tenni a head-set-emmel. Végül sikerült felrakni a az alig 1 hónapos Vista-s drivert is és alkalmazni rá a tavalyi frissítést. Müködött! :)
Vista szép, Vista jó, de nem spórol semmilyen erőforrással, főleg nem a memóriával. 1G van benne, de meg is lehetne duplázni, szerintem azt is elhasználná az egészet. :)
Látszik, hogy nagyon utána akartak menni az osX-nek és az is látszik, hogy mikor mit képzeltek el, de legfőképpen az látszik, hogy nem tesztelték eleget. Ha jobban belegondolok minek is tesztelni, hiszen ezt minden MS terméken a felhasználók végzik és még fizetnek is érte, szóval értem én.
Amúgy egész flottul megy a masina, nincsen rá panasz.
Délután Mo és barátnője vártak még pár vendéget, Mo haverjait a suliból. Este megnéztek pár aktuális sportműsort egy-egy-kettő sör mellett. Egész sokáig zajongtak, de a pincében ez ugyebár engem nem zavar.

2007. június 8., péntek
csuti-top
Sikerült, megvan a laptopom. Este 7 körül Gaben is hazaért a melóból és vacsora után elvitt a BestBuy és OfficeDepot üzletekbe. Megnéztük mindkét helyen a lehetőségeket, majd az OfficeDepot mellett döntöttem, mint utóbb kiderült jól, csak közben sikerült bőrigáznunk, pedig csak a parkolót kellett átszelnünk. Júniusi eső aranyat ér! :)
Most igyekszem feltölteni az elmúlt egy hét történéseit, tapasztalatait. Aztán innen folytatom...

2007. június 7., csütörtök
szarka
Reggel még a NIST előtt elmentem a közelebbi Giant-be (2) valami kaját venni. Egész gyorsan végeztem is, mert nem voltak sokan. Igazából még sosem volt olyan, hogy sokan lettek volna. :) Szóval a pénztártól való távozás után megálltam a faliújságnál, hátha van valmi kedvemre való. Nem volt. :( Miközben ott álldogáltam, egyszer csak meghallom, hogy az egyik boltos utánaszól egy éppen távozó hölgynek és megkérdezi, hogy ugyan kifizette-e azt a doboz vitamint, amit az imént tett bele a kosarába. A nő elkezdett mentegetőzni, hogy ő éppen most akart kérdezni valamit az információs pultnál ezügyben. Az alkalmazott nem vette be és elvette tőle a dobozt, majd hozzá tette, hogy ha még egyszer meglátja itt, akkor hívja a rendőrséget és hogy egy ideje már figyeli a hölgyet! :) Szóval ilyen is van a nagy ámerikában.
A számítógépes felhasználóm megalkotása tegnap Yoshinál akadt el, mert a sok e-mail között nem vette észre, hogy vissza kellett volna igazolni egyet az én ügyemben. Ma ezt pótolta. Elvileg holnap kapok egy borítékot, a jelszavammal és mehetek az IT-sekhez.

2007. június 6., szerda
sportnap
Az irodában ma is a szokásos dolgokkal foglalkoztam plusz még nézegettem az apró és kevésbé apró hirdetéseket bútor, illetve laptop ügyében.
Miközben otthon vacsoráztam megérkezett Gaben a kosarazásból és leült egy kicsit beszélgetni. Kiderült, hogy két lány tesója van és hogy mindenféle hangszeren megtanult alapfokon játszani, e mellett még a színházban is fel szokott lépni musical-ekben és drámákban. Állítása szerint ő egy otthon ülős típus, de az utóbbi egy hétben kicsit felpörgött. Marasi is kimozdult, 6 után elment focizni, majd vissza Baltimore-ba. Ha már mindenki sportol, akkor én is kicsit ugráltam a nappali csarnokomban.

2007. június 5., kedd
lassan beindulnak a dolgok
Barbara ma délelőtt jó hírekkel válaszolt a már-már zaklató kérdésemre és azt ígérte, hogy bár délelőtt elfelejtette, de ebéd után 1 óra körül elmegy a csekkemért. Az albi kifizetését mára ígértem Marasi-nak, úgyhogy fontos volt, hogy ma megkapjam a pénzt. A bank csak délután 4-ig volt nyitva és fél4 körül már kissé feldühödten mentem át Barbarához, aki éppen akkor érkezett vissza és már másolta is le a csekket, majd mosolyogva átnyújtotta a borítékot egy aláírás fejében. Na akkor gyorsan rohanás a bankba, hogy még be is tudjam váltani a csekket. Ezt csak akkor lehet megtenni, ha van a kérdéses banknál számlám. Nincsen. Akkor nyissunk. Ez volt életem első ámerikai bankszámla nyitása, de gyanítom, hogy az ügyintéző fiatalembernek is akivel még szebb lett ez az első alkalom, ami kb fél óráig is eltartott. Hurrá!
Mivel ma ugye ünnep van, ezért ünnepi vacsorát készítek, a várva várt rakott krumplit. A hozzávalók: krumpli, kolbász, tejföl, de én még egy kis szalonnával is megtámogatom. A lakásban nem volt jénai edény, ezért egy hagyományos tortaformába szeleteltem bele a kissé túlfőzött krumplit és a késsel felszeletelt tojást. :)
Hmmmm. Finom lett és hasonlított is az íze az igazi rakott krumpli ízéhez. Szárazabb lett, mint amire számítottam, mert ebben a kolbászban nem volt annyi zsír, mint az otthoniban és kevés lett az az egy doboz tejföl is, amit vettem. Mindezek ellenére 2x is szedtem magamnak. :) Gabennel nem egyeztettem, de gondoltam egyszer csak hazaér. Így is tett, de addigra már bepizzázott. Bánhatja! :) Holnap viszek magamnak ebédre....és talán még holnapután is.

SZÉP ÜNNEP
Köszönöm, köszönöm és még milliószor köszönöm Zsuzsimnak ezt a két évet, amit a mai napon magunk mögött tudhatunk! Kívánok magunknak még sok-sok ilyen szép, páros ünnepet, melyeket ezután lehetőség szerint Vele egy helyiségben szeretnék megünnepelni, akárhol is legyen az a helyiség. :)
2007. június 4., hétfő
comsec
Két időpontom is volt ma délelőttre, 9 órakor a belépőkártyákat kiadó biztonsági szolgálatnál, 1o-kor pedig a COMSEC - COMputer SECurity - tájékoztató. Mivel még nem volt kártyám, ezért meg kellett várnom Yuqin-t, hogy bevigyen a kapun. Ezzel csak annyi probléma volt, hogy Yuqin csak negyed 1o után tudott volna értem jönni, ezért kitaláltam, hogy kicsit előbb indulok és pár kanyart megspórolok neki. Fél 9 körül megreggeliztem és 9 előtt 5 perccel kiléptem a házból, amikor is észrevettem, hogy Yuqin éppen beállt a ház elé. Elvileg telefonált is, de azt nem hallottam, mert lent hagytam a telefont amikor felmentem reggelizni. Mindenesetre kiváló volt az időzítés mindkettőnk részéről, így 9 után pár perccel ott voltam a kártyásoknál. Behívott egy igazi besavanyodott ámerikai irodista hölgy és levette a....na nem kell rosszra gondolni...az ujjlenyomatomat egy arra alkalmas szkennerrel. Pár ujjammal meg kellett ismételnem a felvételt mert elmosódott. Pár percre elvitte a pakkomat, majd aláírtam valami nyomtatványt és átküldött Bobhoz, aki készített rólam egy fényképet és már nyomtatta is a belépőkártyámat. Itt is aláírtam az igazolást és már indulhattam is vissza "szabad" belépőkártya tulajdonos érzéssel.
Időben oda is értem a tájékoztatóra, ahol arról volt szó, hogy mi mindent szabad és mi mindent nem egy NIST-es számítógéppel. Kb ugyanaz volt, amit éppen előző nap olvastam egy nyomtatott anyagban. A hétvégi kiadások kissé soványabbá tették a pénztárcámat, ezért egyre komolyabban néztem a titkárnőre, aki néha teljesen tehetetlennek tűnt a folyamatok befolyásolását tekintve. Az első havi csekket elvileg rögtön az első napon meg kellett volna kapnom, de szerencsére még maradt egy kis tartalékom. Aznap sikerült elintéznie, hogy az asztali telefon már az én nevemen legyen, ennek következtében kaptam is egy telefont a központból, ahol beállították a hangpostámat is. Később csak úgy próba képpen megkerestem magam a telefonkönyvben, de a mellékemre egy hölgy nevét dobta ki, aki történetesen a mellettem lévő irodában dolgozott. Ha nem vagyok ilyen túlbuzgó, akkor hány napig kell várnom még az adminisztrációra? A csekkel kapcsolatban azt mondta a titkárnő, hogy valami hiba van az egyik rendszerükben és ezért pár ember csekkje késik. :(
Otthon új arcokkal találkoztam: a tulaj öccsével, Mo-val és a titokzatos másik bérlő, Gaben is előkerült. Mo nemrég végzett folyamatirányítás szakon és most a zsíros ajánlatokat várja a cégektől, Gaben adatbázisguru, de színháztörténelmet is hallgatott. :) Gabennel megbeszéltük, hogy majd felváltva főzünk. Jut eszembe, szombat óta tervezem, hogy megsütöm életem első rakott krumpliját, de ma sem volt sok kedvem hozzá.

2007. június 3., vasárnap
esős nap
Ez volt az első esős napom ámerikában. Nem is mozdultam ki a lakásból, inkább tovább csiszoltam a vizesblokk alkatrészeinek fényét. Délutánra már egész szép lett, már-már újszerű! :)
Marasinál vendégek voltak, ment a főzőcskézés és a nagymosás, így nálam az alagsorban is volt forgalom. Marasi barátnője elmagyarázta a tudnivalókat a mosógéppel kapcsolatban. Kicsit furcsállottam, hogy mindenféle szert egyszerre bedobálnak a dobba és már indul is a mosás. A szárító elég hangos, apró kis pukkanások hallatszanak, ahogyan a ruhaneműk gombjai hozzácsapódnak a fémhez. Tulaj úr ma is kölcsönadta a laptopját és a fejhallgatóját, így megint tudtam Zsuzsimmal beszélni. :) Néha bekukkantott hozzám egy kiskölök is, fura volt a színe, de ugyanúgy rosszalkodott, mint az európai testvérei! ;)
A szintén ezen a hétvégén beköltöző, állítólagos másik bérlő ma sem jelentkezett, pedig a nevét már tudom: Gabe, de nevezzük csak Gabennek. :)
A NIST-ben a vendégkutatókat érintő legfontosabb adminisztratív lépések felsorolás jelleggel:
- számítógépes nyilvántartásba vétel,
- lejelentkezés a külügyekkel foglalkozó osztályon,
- belépőkártya kiállítása,
- első havi csekk kézhezvétele, majd bankszámla nyitása,
- telefonkönyv bejegyzés, hangposta beállítás,
- számítógépes jelszó/e-mail fiók létrehozása, comsec,
- ....

2007. június 2., szombat
beköltözés
Reggel megint lenyomtam egy sétát, aztán reggeli a fánkoséknál, egy nagy narancslével, majd vissza a motelbe összecsomagoltam és megvártam a 11:55-öt, ugyanis délig kell elhagyni a szobát. Délre lebattyogtam az indiánsráchoz, leadtam a kártyát és megkértem, hogy a nem kicsi bőröndömet had tegyem be egy órára a recepcióra, azt mondta oké, ezután bevásárlás - Giant - aztán még egy kis nézelődés a számítógépek környékén és 1 előtt nem sokkal vissza a motelhez. Marasi időben érkezett, bedobáltam a csomagokat és eljöttünk a West Side-ra. Picit elkeseredtem, mert hát tényleg nagyon üres a hely. A tulaj mondta, hogy délután úgyis el akar ugrani a Target nevezetű Ikea-szerű üzletbe a zuhanyfüggönyömért és ha gondolom vele tarthatok. Mivel ágyat nem sikerült szereznem, elfogadtam a lehetőséget, annak reményében, hogy találunk egy kedvező felfújhatós matracot ideiglenes megoldásként. Amúgy az sem gáz, hogyha hosszabb távon is ez marad, mert volt már ilyen félévem anno. Szóval elmentünk a Target-be, ahol rövidesen meg is találtam a keresett terméket. Marasi is megtalálta a zuhanyfüggönyét. Én szereztem még egy szekrénybe lógathatós polcot a ruháimnak, meg még pár műanyag vállfát. Utána átugrottunk még egy MediaM szerű üzletbe, ahol néztem magamnak egy kártyás telefont. ~$20-ért találtam is egyet, amiből $10 le is beszélhető, persze nagyon gáz percdíjak vannak, de $20-t megért. Miután visszaértünk kifizettem Marasinak a kaució felét és elkezdtem feltölteni a matrac pumpájának az akksiját, amit elvileg 12 órán át kellett volna tölteni. Namost anno fújtam én fel ekkora matracot tüdővel, de most nem terveztem, így galád módon félbeszakítottam a töltést, a pumpa pedig fél pillanat alatt telenyomta levegővel a matracot. :) Marasi felajánlotta, hogy használhatom a laptopját, amíg nekem nem lesz, így sikerült is skype-olnom Zsuzsimmal. Jó volt újra hallani a hangját. :)
Ha jól emlékszem még elkezdtem a fürdőszobámat használható állapotba hozni. Levittem valami spriccelős tisztítószert és papírtörlőkkel elkezdtem a műveletet. Aznap még nem használtam a fürdőt. :)

2007. június 1., péntek
nem hivatalos NIST látogatás
Ébredés, fürdés, majd reggeli a szemközti vendéglátóegységben. A hely a bagel-re épít, ami valahol a fánk és a lyukas zsemle közé helyezhető, szóval itt árultak mindenféle lyukas zsemlét, még több féle töltelékkel. Én rántottás-húsosat kértem egy presszókávéval. Utána elszaladtam egy közeli hotel, vagyis inkább kollégium szerű helyre, mert Yuqin ajánlotta. Tényleg egész közel volt a NIST-hez, de sajna csak minimum 1 évre szerződnek és legközelebb csak augusztusban lesz üresedés. Az érdekessége még ennek a helynek, hogy nem fix garzon árak vannak, hanem a béredtől függ, hogy mennyit fizetsz. Szépen elkérik kb a negyedét a bérednek. Mondjuk annyiban nem tetszett a dolog, hogy itt kevésbé lennék társaságban, mint pl egy közösen bérelt lakásban, pláne főbérlővel együtt. :)
Yuqin egész pontosan megérkezett és mentünk is egyből a NIST-be, ahol előszőr látogató kártyát kellett intézni. Szerencsére be voltam jelentve, úgyhogy nem is volt semmi gond és megkaptam 1 hétre a látogatói belépőkártyámat. Persze ezzel még nem mozoghattam olyan szabadon, mert a főépületet kivéve minden épületnél chip-kártyás beléptetők fogadtak, így mindig kellett magammal vigyek valakit kísérőnek a laborból. A nap nagy része albi kereséssel telt, böngésztem a hirdetéseket, a térképet és telefonálgattam, valamint emaileket küldözgettem többek között annak az emberkének is, akinél sikerült is kivennem a szobát. A lehetőségek körülbelül így néztek ki.
Dél körül már látszódott, hogy ma is a motelben fogok éjszakázni, de ezért el kellett ugrani Yuqinnal befizetni a következő napot, vagyis éjszakát. Ezután Yuqin megmutatta a NIST éttermet, ahol egész jól főznek, de kicsit drága. Ugyanakkor lehet okosan is válogatni, mert csak a súlyt mérik le és az alapján fizetsz, szóval "könnyű" kajákat kell választani! :)
A délutánt is kitöltötte az albi keresés, melynek eredmény az lett, hogy reggel 9-kor kellett felhívnom a már említett emberkét, hogy végre megtudjam szabad-e a kéró.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)