2007. augusztus 28., kedd

Sherman

Ma megkezdődött a kis - 4 napos - fotometria kurzus, amit külső cégektől érkező embereknek tart a labor, ha jól tudom két évente. A mintegy 20 fős csoportba érkeztek a Fülöp-szigetekről, Brazíliából és Hollandiából is. Ismétlés a tudás... ezért beültem én is pár előadásra. Tulajdnoképpen csak ebéd után hagytam ki párat, mert 2:15-re volt időpontom Sherman-nél, a lábdokinál, hogy megjavítsa a benőtt körmömet, ami már hetek óta zavar. Bringával mentem, mert Yuqinnak éppen akkor volt az előadása, így nem tudott elfuvarozni. 2:05-re voltam ott, nyomtatványok kitöltése, biztosítási adatok rögzítése után. Egy zöld köpenyes tesó megkukkantotta a nagylábujjam, de nem ért hozzá, feltett pár kérdést, aztán elkezdte mondani, hogy mit és honnan fog kivágni a doki és hogy akarom-e örökre kiírtani a benövést okozó szélső körömgyökeret. Mondtam, hogy oké, csinálja meg rendesen. Ha jól láttam fenol volt az üvegre írva. Még megkérdezte, hogy milyen színű ragtapaszt szeretnék, majd elment a dokiért. Fagyasztás, két lövéses helyi érzéstelenítés, majd várakozás. Betolta a szerszámosládáját és megkezdte a beavatkozást. Eltartott pár percig és a végén meg is nézhettem a kinyesett részt, de magából a műveletből nem láttam semmit. Rámsózott még egy hegesztőkenőcsöt, aztán csókolom. Azóta elmúlt a zsibbasztó hatása és kezdem érezni, hogy gyógyul, de nem vészes.
Meghallgattam még a maradék előadásokat, majd hazagurultam, hogy hosszúszárú nadrágot vegyek fel, ugyanis egy étteremben volt a kurzus első vacsorája. Egy hatalmas steak-et rendeltem és volt sütemény is. :) Remélem, a biztosítóm majd nem csak a számlát nekem továbbító intézményként vesz részt a folyamatban és szépen elrendezi a rendelővel az anyagiakat. Lövésem sincs mibe került a móka, de gondolom hamarosan kiderül.

Nincsenek megjegyzések: