Csuti találkozó 2

Örültem, hogy péntekre egy szabadtéri programot terveztek, ahol megint eltölthetünk együtt egy kis időt. Ugyan akkor indultam DC-be, mint előző nap, csak most kimaradt a körbe-körbe séta. Fél 6-ra ígértem magam, amire oda is értem. A büfében kértem egy szódát, aminek igen fura hypo-szerű íze volt, lehet hogy csak a klóros víz volt az oka, de nem bírtam meginni az egészet. A kamera akksija még töltődött, ezért még nem a belvárosba indultunk, hanem csak egy utcával odébb, ahol egy hamburgeresben megvacsoráztunk. A Loschke család többsége (a lányok és Tom) valamilyen salátát evett rántott csirkemell falatokkal megszórva, a többiek és én, hamburgert. Vissza az akksiért, majd metro egy átszállással a Smithonian megállóig. Naplemente 8 körül volt esedékes és ekkor már közeledtünk is a Monument felé, amely 555 láb magas. Kiváncsiságból utánanéztem, mert nem tudtam fejből, hogy milyen magas az Eifel torony, kicsit magasabb. Kb majdnem kétszer ilyen magas. :) Körbejártuk, megcsodáltuk az építményt és elnéztünk mind a 4 égtáj felé. A tervben szerepeltek még a háborús emlékművek és a Lincoln szobor. Ezeket szépen sorban meg is tekintettük és gyakoroltuk a sötétben fényképezés rejtelmeit, inkább kevesebb sikerrel. Katie képeit még nem láttam, azoknak elvileg jobbnak kell lennie, hiszen egy brutál géppel készültek. Egy ugyan ilyen géppel készült siófoki Jamie koncert képeit nemrég láttam. Hm, nem gyenge. Remélem hamarosan kapok pár képet.
Kb fél 12 körül érkeztünk vissza a hotelbe, ahol beszélgettünk egy órácskát, miközben megmutattam az otthoni rokonság nagy részét és a Böbétől frissen érkezett (köszönöm szépen)Ancsa képeket is. A társaság ma is elfáradt a nem kevés sétában. Beszéltünk arról is, hogy már rég óta tervezik a távoli rokonság meglátogatását. Reméljük, hogy a következő évek valamelyikében az éves nagy nyári családi nyaralás során eljutnak hozzánk is a Kárpát-medence környékére. Én is ott maradtam a hotelben, mert fél 1-kor már nem járt a metro. Hm...most jut eszembe, hogy még járhatott, hiszen péntek volt. Na, mindegy én jobban örültem annak, hogy még beszélgethettem Márkkal 1-2 órát és nem kellett éjszaka km-eket gyalogolnom Gaithersburgben. Mindenféléről beszélgettünk, többek között arról, hogy az amerikai családok többségében általában mindkét szülő dolgozik, a kismamáknak 6 hét után újra munkába kell állniuk, aggódnak a nyugdíjrendszer miatt, mert a háború utáni tömeges gyermekáldás, egy kis problémát fog jelenteni, hiszen azok az emberek lassan elérik a nyugdíjas kort és a családonkénti gyermekvállalás a közelmultban a 8-10 gyermeknek csupán töredéke.
Márk fél 3 körül elnézést kért, de igen erős késztetést érzett az alváshoz. Ő és Chris is rutinosan füldugóval aludt, mert mindketten hangosan horkolnak. Nekem szerencsére ez nem okozott gondot, mert én is jól elfáradtam. Kaptam egy szétnyitható vendégágyat és alvás. Chris már korábban kidőlt, mert ő általában este 10 körül már alszik ellenben 5-kor kel.
Reggel természetesen Chris volt az első 7 körül, de mi is csatlakoztunk 8 körül, mert Tom 9-re hirdette meg a hazaindulást. Megkávéztunk a szemközti Starbucksban, majd Katie-vel még átugrottunk a szemközti könyvesboltba, majd 9 küröl a hotel előtt az autóra várakozott az egész család. Ez közel fél óráig is eltartott, mert valami oknál fogva nem találták az autót a garázsban. Fél 10-kor kigördültek az autóval. Meg kell mondjam, hogy még mindig fura érzés, hogy itt van 6 ember, akik a rokonaim és most láttam őket először. Mondjuk nekik sem volt kevésbé furcsa az én jelenlétem. Már nagyon várom, hogy Zsuzsimmal meglátogassuk őket és Csabáékat.
Hirtelen magamra maradtam. Nagyon jó volt az idő, nem volt túl fülledt, így elhatároztam, hogy a városban maradok egész nap és megnézek még pár szobrot/épülete/városrészt. Elindultam Georgetown és a folyó irányába a nagykövetségi negyeden keresztül, szép kertvárosi környék. A folyóhoz leérve láttam, hogy van szemben egy kis zöld sziget is, a túlparton pedig magas irodaépületek, jobbra-balra pedig egy-egy híd. Azt terveztem, hogy teszek egy kört az előbb említett ojjektumokat érintve. Útközben 11 körül megálltam a Kennedy Centrum-nál, ami az itteni Művészetek Palotája és megnéztem, hogy mit adnak. Éppen az Operaház fantomja volt műsoron június óta egészen másnapig, azaz augusztus 12-éig. Na, gondoltam, ha már itt vagyok és mivel otthon eddig nem sikerült megnéznem, ezért most és itt megnézem. Pénztárosnő mondja, hogy nem-nem mára teltház van, de másnapra még tud adni egy jegyet. Hm, de én csak ma vagyok itt. Mivel még vártak egy telefonos visszajelzést egy foglalásra, ezért azt javasolta, hogy üljek le az előtérben és fél 12-ig vissza kell jelezzenek. Így is lett és kaptam egy darab jegyet a J-edik sor középszektorának jobb szélére. :) Örültem, hogy érdemes volt várnom, ez a jegy volt az utolsó. A mikor negyed 2-kor közeledtem az épülethez, akkor kicsit fura volt, hogy láttam koktélruhás csajokat, nyakkendős kísérőkkel és egy helyre igyekeztünk. Rajtam koktélrövidnadrág volt és egyszínű póló, ezért még magamra kaptam az előző napi alighasznált ünneplős kockásinegmet, amolyan Lackósan. :) Ez jó döntésnek bizonyult, mert az operaházban igen hűvös volt a levegő. Az előadás igen remek volt, jó színpadtechnikai megoldásokkal, jól szólt a zenekar is az árokból, a karmester pedig vicces volt. Az előadásnak 4 kor lett vége, ezután elszaladtam az előző esti ojjektumokat világosban is megtekinteni, majd elbattyogtam egy piros metrómegállóig, ahonnan 6-kor indultam haza. Nagyon elfáradtam, már egy lépést sem kívántam, csak egy kád forró vizet, de a java még hátra volt, ugyanis a buszom éppen elment és a következő csak fél óra múlva indult, amit nem volt kedvem kivárni, hiszen a hazautat 40 percnyi járásra saccoltam korábban. Tévedtem. 80 perc lett belőle, ami kb 6-7 km. De legalább tisztában vagyok a távolsággal. :)