2007. július 28., szombat

sok-sok palacsinta

Gaben úgy gondolta, hogy a hétvégi hazaút és a jövő heti hús és édesség szegény diéta előtt még belakmározik egyszer a palacsintámból. Mivel az utolsó lehetőség erre szerda este adódott, ezért úgy szervezte, hogy én is menjek ebbe a kissebb game-party-ra. Kíváncsi voltam milyen és volt kedvem palacsintázni is, így elfogadtam a meghívást. A tésztát már otthon bekevertem, hogy Mike-éknál már csak sütögetni kelljen. Vicces volt, ahogyan a kocsiban tartottam a majdnem teli keverőtálat és igyekeztem korrigálni az autó mozgásállapotának változásait. Nem kell nevetni, mert nem borult ki egy csepp sem. :) Tartaléknak vittünk még két serpenyőt, így összesen 3 gázon készült a nemtudomennyi palacsinta, de kb 15 cm magas lett a torony és öten jól is laktunk belőle. Pár hétig megint nem akarok palacsintát látni.
Másnap szinte egész nap megint Maria laborjában voltam és a fotométer jelerősítő rendszerének linearitásának ellenőrzéséhez végeztem méréseket. Megint csak rabszolga munka, de érdekes volt, mert még sosem csináltam.
A hétvégén elég borússá vált az idő, így nem is nagyon mentem sehova, még a szokásos szombat esti Rio-béli koncertet is kihagytam, mert éppen mielőtt indultam volna elkapott a gépszíj és dolgoztam kicsit a színhőmérséklet számító xls-en.
Vasárnap késő este megérkezett Gaben is otthonról és hozott dolgokat: pár üveg sorszámozott bort, egy kis g jelű japán itókát és az egyik gitárját is, aminek eléggé repedtfazék hangja van, de majd beidomítom....lehet hogy nem a gitárral van ám a baj! :) Itt van lent nálam az alagsorban az italokkal együtt, hiszen itt ideálisak a körülmények a tárolásra.

Nincsenek megjegyzések: